2016. május 16., hétfő

KUKA KEDD 38. HÉT



Újra kedd, újra Kuka Kedd következik. A 38. hét következik, és megint úgy érzem nincs mit kidobni. Dagadt vagyok benne? De kit érdekel, szeretem azt a felsőt. 3 éves pirosító, miért dobnám én azt ki, nincs semmi baja. Kicsit gyötrődök, mert a dolgokat elengedni igencsak nehéz, pedig lassan megtanulhatnám.


A mai Kuka Keddben lesz egy kisebb csalás, mert a szekrényből ugyan 4 dolgot tettem ki, de abból kettő nem a kukába fog landolni.

Az egyik a GAP felső, ami bolyhos már csúnyán, így ő itthonra jó lesz még, de megígértem magamnak, hogy a mosógépnél messzebbre nem megyek benne. 


A másik olyan, aminek új küldetést találtam, az a Tommy Hilfiger gatyám, ami már tavaly lógott a valagamon, de most már vállalhatatlan. Reggeli műszakra használtam, mert ha áruátvételkor megsérül, akkor nem bánom alapon, de most már arra se. Viszont egy dologra jó lesz, ami pedig a görkorizás. Kérdezhetnétek, hogy nem-e kényelmetlen görkorizni farmerben, és a válasz de, az. Viszont ez szét van nyúlva, de ettől még viszonylag vastag az anyag. Miért érdekes ez? Mert néha olyan seggest nyomok, hogy élmény rajta röhögni, vagy borulok ide-oda, és arra meg pont jó lesz. Vagyis az elsőig. Rövidgatyában sosem fogok görkorizni, mert annyira meg nem vagyok városi, hogy könyök meg térdvédőt vegyek.


Még két egyéb felső fog távozni, ők is Tommy Hilfiger márkájúak, és szerintem az anyóspajtás kapja meg őket, ha jó a méret. Annyit fontos róluk tudni, hogy pontosan ugyanolyan a szabásuk, minden ugyanaz, a különbség annyi, hogy az egyik csíkos, a másik pedig sima. Az a durva, hogy a simában akkora vagyok a képen, mint egy bálna, bár a csíkos sem az én igazi alakom. Ja és a csíkos ráadásul fehér csíkos, ami duplán kerülendő lenne, úgyhogy ezt most elküldöm máshová. Egyébként még van egy csomó csíkos felsőm, nem tudom mi lesz velük.

A ruhás szekrényben már hatalmas hely van, és szerintem az akasztós ruhák mezőnyében a férj már át is vette a vezetést. Sőt, tuti.

A fürdőszobából 3 hasonló dolog fog távozni, és bevallom, szégyenletes, hogy még csak most dobom ki őket.


Az egyik egy szivacs lesz, amit még kora ősszel vettem. Ugye ezeket 3 havonta ki kellene dobni, de ők nem is nagyon használtam, így nem is volt kedven kidobni. Pár dolláros darab, a márkáját már régen elfelejtettem. Könnyű volt mosni a többihez képest, viszont sokkal keményebb, mint a BeautyBlender.



A másik két dolog pedig két kis méretű szivacs lesz. Ezeket a szemem alatti területre használtam, és főleg azokon a napokon, amikor korán mentem dolgozni, és csak BB krémet teszek fel, ami gyorsabb, viszont a karikák ellen kellett a teljes harckészültség. Imádtam őket, de a BeautyBlender cég kis zöld szivacsait nem fogom megvenni. Ahol pedig ezeket vettem, ott hónapok óta nem találtam pontosan ilyet.



A Kuka kedd nem áll meg, pedig néha nyűgnek érzem már kicsit. Nem a lelkesedés veszett el, csak az érzelmek erősödtek fel. Tényleg az egyik eddig legjobb ötletem ez a sorozat, ki kéne egészíteni a konyhára is, meg a férj cuccaira.

Köszi, hogy megnéztétek a bejegyzést, és azt is, ha megírjátok, ti hogy álltok. Köszönöm, hogy követitek a vívódásaimat, nagyon nagy erőt ad.

6 megjegyzés:

  1. Nan osszeszedtem magam a kedvedert es kidobtam egy Clinique szemranckrem maradekot. Mar ki kellett volna regebben, de meg kenegettem, hatha az arcomnak jo lesz. Ma reggel betelt a pohar. En meg ilyet nem lattam: szarit! Eloszor a szemem korul, aztan az arcomon is. Biztos nalam van a hiba, mert masnak bevalt, de en utaltam! Kimostam a tegekyt es szelektiv gyujtobe repult.
    Nagyon jo otlet a Kuka-kedd kiterjesztese! Tamogatom!
    Remelem itt nemsoka jon a lomtalanitas es 1-2 nagyobb holmit is ki lehet hajitani. Nalatok van ilyesmi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ajakápolók voltak, amik szárítottak, hihetetlen, hogy ilyet a piacra engednek grrr.

      Ha kiterjesztem az első a másfél méteres hatamas doboz lesz, ami a férj monitorának a doboza, és kerülgetem a sufniban, grrrr.

      Van lomtalanítás, de talán kicsit kulturáltabb. Nem nagyon, de nem őrzik a kupacokat azok a bizonyos sötétebb egyedek.

      Törlés
  2. Aha, az en ferjem is orizgeti a kutyuk dobozait. En is egy darabig a kozmetikumoket. De jon a Kuka kedd es en megszabadulok toluk, meg ezek nem olyan nagyok. Ferjecskem meg evekig nem engedi kidobni a sokkal nagyobb dobozait. Jo, h emlekeztettel, igy iden menniuk kell ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én most kihajítottam a nyomtató dobozát, de a monitorét is ki kellene.

      Törlés
  3. Nálunk is megvannak a dobozok, mert mi van, ha elromlik és vissza kell küldeni? Én meg a cipősdobozokat gyűjtöm, mert azok univerzálisak, mindenre jók. Régebben a pelenkásdobozok voltak, amiket nem bírtam kidobni, még mindig remek tároló funkciót látnak el, szeretem a szekrényekben is dobozban tartani a cuccokat.
    Most, hogy írod, hogy nem dobsz ki dolgokat, eszembe jutott férj, akinek tényleg ezeregy arckréme van, mind spéci, száraz, ekcémás bőrre, ennek ellenére rájárt az én arckrémemre, na, rendeltem neki is olyat. Semmi kencét nem bír rendesen elhasználni és teli vagyunk fél tubusokkal, őrjítő. Főleg, ha megromlik. Nekem egy krémem van, max. ugyanolyat veszek tartalékba. Eléggé megkönnyíti a rendrakást, ha kevés holmi van és mindig használatban. Gyakorlatilag nincs rendetlenség-mármint az én részemen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A rengeteg nyitott dolog ismerős, de nálunk én vagyok az oka. Veszek egy új sminklemosót akkor nem bírom ki, hogy próbáljam ki. Pedig még van az előzőből... és aztán már 3 van nyitva. Ez egy nagyon rossz szokás.

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány