2016. február 21., vasárnap

Vásárlós vasárnap újra Koreából



Két nagyon fontos dolog miatt kellett új rendelést leadnom a Jolse.com-on. Az egyik, hogy nem tudtam eldönteni, milyen szemfestéklemosót vegyek. Óriási probléma, a megoldást a koreai ipar szolgáltatta. A másik fontos témakör a vattakorongok összehasonlítása volt és majd lesz. Az elkövetkezendő fél évre el vagyok látva anyaggal, nem kell aggódnom. Viszont ha egymás után veszem őket, akkor elfelejtem milyen volt az első.


A mostani rendelés utólag olyan, mintha az Etude House-tól rendeltem volna, mert a cuccok 90%-a ettől a márkától szármatik. Gyanítom azon a héten ők voltak az akciósak.
Első nagyobb tétel a vattakorongok hada lesz. Erről most csak összefoglalót írok, mert lesz róluk külön bejegyzés is.


4 félét rendeltem, kettőt a felülnyitós, kicsit praktikusabb/elegánsabb csomagolásúból, egyet az alján nyílósból, és egy mezei zacskósat. Mind a négyfélével elégedett vagyok, de már alakul bennem a kép, hogy melyik mire a legjobb. Drágábbak, mint az itteni vattakorongok, de mivel a helyzet siralmas, inkább fizetek többet, de ne lyukadjon ki a kezemben a korong, csak mert éppen hozzáért az arcomhoz.





Vattakorong poszt hamarosan érkezik, azért sem írtam róluk most hosszasan.



Bemászott pár ecset a dobozba. A kicsi ecsetekre rákattantam ezek pedig nem voltak drágák.  A képen a harmadikat leszámítva teljesen elégedett vagyok.


Menjünk sorba!
Az első a Missha Professional Liner Shadow Brush #5 néven. Egészen pici, de a szálak elég merevek. Alsó és felső szempillatőbe kiváló satírozásra vagy kismennyiségű anyag fellapátolására, mondjuk rikító pink vagy valamilyen csillám.
Eredeti ára 8 dollár, és itt találjátok meg.





A második az Etude House Brush 312 Eye-Point névre hallgató kis cuki rózsaszín darabja. Ez is pici és multifunkcionális. Nem szúr, nem szuperpuha, de erős, és mindent megold. Komoly érzelmeket nem váltott ki belőlem.
Eredeti ára 8,5 dollár, és itt találjátok meg.





Hármaska a sátán műve. Etude House Secret Brush 211 Auto lip neven fut. Az elképzelésem az volt, hogy lesz egy rúzscerkám, amit majd bele tudok dobni a táskámba. A valóság az lett, hogy valóban lett egy rúzscerkám, viszont nincs az az isten, hogy én ezt a táskámba tegyem.
Első képen tök jól néz ki szerintem is. Összecsukva felülnézetből szintén nagyon baró. De ha megnézzük közelebbről a végét, az ecset felőlit, akkor jön a felismerés, hogy oké behúzodott az az ecsetke, de nincs kupakja, vagy valami, amivel bezáródna. Én ezt nem tartom higiénikusnak, sem neszesszerben sem táskában. Főleg nem úgy, hogy ahogy hazajövök, a macska mindennap belemászik a táskámba, hogy hátha hoztam haza neki is valamit. Hibáztam, erre legközelebb jobban fogok figyelni.
Eredeti ára 8,5 dollár, és itt találjátok meg.








Negyedik ecset szintén az Etude House-tól van és a Brush 310 Eye-Base nevet kapta. Erről sem állítom, hogy csodásan puha, olyan elmegy. A mülleresnél azért jobb.
Eredeti ára 9 dollár, és itt találjátok meg.




Összességében ecset ügyben nem lettem nagyon meggyőzve. Elmegy-elmegy, de ilyet a drogériában is tudok venni feleennyiért.



Következő tétel a legcukibb cucc a valaha rendelt összes mindenség közül. Nagyon komoly dolog következik, egy cicafüles hajpánt. Cicafüle van, ez szerintem mindent elmond. Emellett jó az anyaga, tartja a hajat, szóval a cukiság nem ment a minőség rovására.


A cicafül hivatalos neve Etude House My Beauty Lovely Etti Hair Band, és 6 dollárba kerül. Itt találjátok meg.



A következő csomag nagyon vicces, de nekem csak az olló kellett volna belőle, a vízmérték annyira nem lett volna fontos. Nem tudom, hogy mit csinálok rosszul, de ez az olló egyetlen szál hajat nem vág le, de olyan szépen széttöri és roncsolja, hogy sírni tudtam volna. Volt már egy ilyenem, de az is többet roncsolt, mint vágott. A vízmérték viszont hasznosnak tűnik, akinek frufruja van. Kis fogak vannak belül, gondolom ez segíti a hajat egyenesen maradni.


 

Etude House My Beauty Tool Self-Bang Scissors néven itt találjátok meg és eredeti ára 11 dollár. Amit jó vételnek gondolok, ha működik a dolog, viszont ahhoz, hogy a szemétbe menjen, ahhoz már drágának tartom.

 




Még egy szupercuki cumó következik és ez az Etude House Missing U kézkrém személyében. A fókásat rendeltem meg, ez a legcukibb. A férj le is csapott rá, ahogy a pandásra és az aloe verásra is. Kellett nekem szupercukiságot rendelni. Maga a kézkrém kellemes, beszívódik, nem ragad, nincs erős illata és elég jól hidratál, de hát 30 ml nem sokáig elég. 



Imádom ezeket a cuki kézkrémeket és nem tudom azt mondani, hogy nem vehetem meg, mert tök felesleges. Ennek az árából egy 100 milliset is lehetett volna venni, de ettől még nem bánom a kis fókát.
Eredeti ára 7,2 dollár és itt találjátok meg.





Az egyetlen sminktermék(szerűség) ami bekerült a kosárba az a Missha Glam Fever Oil Tint. Nem tudom milyen megfontolásból sikerült megvenni, de egész hasznos. Tényleg olajos, ahogy a neve is mondja, viszont olyan puha ajkakat varázsol, hogy öröm velük egy bőrben lenni. Szájfénynek kevés, nem ragad, nem tudom mi ez, de működik. A színe, ami csak koreaiul van rajta egy kis korallos valami, nem nagyon látszik az ajkakon.



Eredeti ára 10 dollár, amit így utólag kicsit sokallok. Az én színem a Honey Syrup. Itt tudjátok lecsekkolni.





Végül jöjjönek a sminklemosók, mint a rendelés lényege
 
Nature Republic Forest Garden Lip & Eye Remover Waterproof 115ml
Kétfázisú szem- és ajaklemosó, ami eredetileg 10 dollárba kerül, ami azért nem olcsó. Nem tetszik eddig, mivel nagyon olajos. Bár teljesen mindegy, mert a sminklemosás után úgyis arcot mosok. Próbálom magam azzal nyugtatni, hogy legalább nem szárítja a szemem környékét. Nem csíp a szemet, viszont nincs jó íze.
Itt tudjátok lecsekkolni.

Utólago hozzáírás, én ezt a terméket utálom, és senkinek sem ajánlom.




Etude House Lip & Eye Remover 250ml

Kétfázisú szem- és ajaklemosó, ami eredetileg 14,5 dollárba kerül, ami szintén nem olcsó. Viszont minden probléma nélkül leszedi a ColourPop cuccokat szemről és szájról is, így boldog vagyok vele. És mivel a posta mindenképpen nem kerül plusz pénzbe, jöhetnek a nehéz cuccok is. 250 ml, remélem sokáig elég leszel, főleg mert szeretlek már most.
Itt tudjátok lecsekkolni.






Ez lett volna a legújabb Koreából érkezett dobozom tartalma. 


Remélem hasznosnak tartottátok a mai bejegyzést is, ha igen iratkozzatok fel a blogra, kövessetek Facebookon, Instagramon vagy Twitteren.

2 megjegyzés:

  1. Érik egy nagy koreai rendelés mostmár nálam is, úgy érzem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tart semmiből, nincs vám, nincs postaköltség. Teljesen mindegy két dolgot rendelsz vagy 20-at.

      Törlés

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány