2015. december 29., kedd

Black Friday, a szépségápolási nagybevásárlás


A Black Friday alkalmával beszerzett ruhákról már volt poszt, most következzen a folytatás, a mindenféle kozmetikai és szépségápolási szerzeményekkel. Volt azért, amit már korábban beszereztem, de most minden itt van egy helyen.


Kezdjük az arcra való dolgokkal. Direkt nem írom a termék szót, mert van itt olyan is, amit nem fedne le.


Az első a Sukin Facial Recovery Serum. Még van egy másik Clinique-es is, amit ki sem nyitottam, szóval ez a sorban áll majd még egy jó ideig viszont 5 dollár körüli áron nem hagyhattam ott. Természetesen pumpás kiszerelésű.
Missha Natural Soft Jelly Cleansing Puff (Charcoal) szivacs, aminek az oka ugyanaz, mint majd a következő Konjak Cleansing Sponge is, hogy minél kevesebb dolgot használva legyen tiszta a bőröm. Ezeknek a hatásosságáról majd még írok. Elsőre nagyon fura volt Konjak szivacs, olyan zselés érzés kicsit, pedig szárazon kopog.


Danielle márkájú Silicone Facial Cleansing Pad, aminek sok hasonló tesójáról hallottam jókat. Habzó sminklemosóval használtam és teljesen bevált. Nem gondolom, hogy sokkal jobban lemossa a sminket, mint csak a kezem, de nagyon kellemes érzés, ahogy a kis műanyagcsápok masszíroznak.
Missha pórustisztító készülék, amit én nem az orromra vettem, hanem a fülemre. Tudom undi meg minden, de vannak mitesszerek a füleimben és valamit próbálok velük csinálni. Eddig a csoda még nem történt meg, de folyamatban van.
Sukin Cream Cleanser. Mindenmentes összetétel, akciós ár, bizalom a márka felé, billenő kupakos csomagolás. Ennyi kellett a beszerzéséhez.


A következő tétel maga a csoda, mivel alapvetően nem szeretem a micellás vizeket. Dirty Works Triple Action Micellar Clansing Water, ami mindenféle jókat ígér szépséges összetevők mellett. Az arcsminkkel tényleg pikkpakk elbánik, de egy erősebb szemceruzát nem szed le a szempillatőből. Érdekes, hogy sárga és nem izzadtak rajta, hogy átlátszó legyen.
Dr. Hauschka elkezdett nálunk is rendelni a Soothing Cleansing Milk személyében. Iszonyat drágának tartom a márkát, mondjuk egy Andalou Naturals vagy egy Sukinhoz képest, de azt nem tudom, hogy van-e alapja ennek a drágaságnak. A csomagolása egy bűn, mivel üveg, de a lezárható pumpa miatt megbocsátom. Nem egy erős sminklemosó, pedig a csomagolása állítja, hogy sminklemosásra is való nem csak úgy mosakodni. Viszont tényleg nyugodt lesz tőle a bőröm.


Menjünk tovább a haj témája felé!


Egymillió vagy csillió dicsőítő és egekbe magasztaló vélemény hatására megvettem a Batiste szárazsamponból kettőt a Tropical és az XXL volume-ot, tehát a nem nagyon virágszagút. 5 dollár, a CoLabos, amit nagyon szeretek az 7 szokott lenni. Ketten vagyunk rá, így ez el fog fogyni.
Hair Chalk kék és lila színben. Jajj tökre nyúl vagyok, megvan egy hónapja és még nem mertem kipróbálni. Ami késik, nem múlik, de megijesztett, hogy ezt hajlakkozott hajra kell tenni és még egyszer rálakkozni. Hát nem tudom elképzelni, hogy szép lesz az eredmény. De mindenképpen lesz róla kép.


Hajkefe az Earth Therapeuticstól Natural Wooden Pin Massage Brush néven. A régi haldoklik, meg azt közösen használtuk, és most különcködni szeretnék. De ez már most biztos, hogy nem jött be. Nincs a tüskék végén gömb és szúr, mint állat. Nem tudom, hogy ki hiszi ezt a fájdalmat masszírozásnak. Szomorúság, de mindenképpen fából készültet fogok venni.
Revive Beauty Shower Cap. Az ötlet az amerikai filmekből jött, és mert a hajam gyorsan bezsírosodik, gondoltam a párától is. Hát nem lettünk tökéletes összhangban. Vagy rálóg az arcomra vagy ha nagyon hátratolom ugyanúgy vizes lesz a hajam. Lehet, hosszú hajon jobban működik ez. Kísérletezzek a férjen?


A következő két TonyMoly banán már sokkal korábban érkezett, de mindig halogattam a bejegyzést. Pedig szerintem ők ketten kapnak egy sajátot is. Az első két dolog, amit róluk el kell mondani és egyben látszik is, hogy baromi drágák, de nagyon cukik cserébe. A kézkrém a Banana Hand Milk egy vaskos zsíros darab, de a még pont a beszívódós fajtájú az ajakápoló pedig az, amit régen ajakzsírnak hívtak, most Banana Lip Balm. Íztelen, átlátszóra eloszlatható testes anyag. Mind két banános cuccnak isteni banános illata van. Az durciképű indiai főnököm jót röhögött rajtam, amikor meglátott ezzel a banánnal. Annyit mondott, hogy „I have no comment” / „Ezt nem kommentálom”

Egyszer lesz arról is bejegyzés, hogy mi mindent tud tönkretenni egy macska, természetesen a másik


Sminkek, színes dolgok
Shiseidotól két dolgot is beszereztem az ősszel az ajkaimra.  Az egyik az a Shiseideo The Makeup Automatic Lip Crayon, ami egy tekerős szájceruza LC9 színben. A másik egy rúzs a Shiseido Perfect Rouge kollekcióbóla RS612-es szín. Mind a kettő meggyszínű, szeretem őket a tartósságukkal elégedett vagyok.


A Stila Eye Shadow Trioról láthattátok a tesztet, ami vicces, hogy hamarabb volt, mint maga a zsákmányos bejegyzés. Hát igen, imádom, úgy ahogy van. Szép és tartós színek, remek csomagolás és egészen baráti ár. Kedvenc!

Tarte Maracuja Cheek Tint következik Deep berry színben, amiről azt feltételeztem, hogy majd a kedvenc pirosítom lesz, ami lerobbanthatatlan az arcról. Na, már most az arcról tényleg le kell vakarni, de ha valaki az ujjára nyomja, onnan is csak smirglivel jön le. Ecsetre pettyet nyomni és megpróbálni eldolgozni hasonlóan balga ötlet, mert a pötty megmarad. Vagy nagyon gyorsnak kell lenni, nagyon-nagyon gyorsnak. Nem egy könnyen teríthető, lekvár-zselé szerű anyag. Róla biztosan lesz külön teszt is, mert nekem még nem volt korábban ilyen jellegű pirosítóm, és szeretnék róla tesztet írni.


Sephora saját márkás kontúr ecsete szuper kis védőkupakban. Tisztességes nevén: PRO Contour 79-es ecset. Az egyetlen teljes áras dolog az összes közül, és egyben a legdrágább is. Működik. Nem gondolom, hogy annyival jobb lenne, mint amekkora az árbeli különbség a Real Techniques ecset és ő közte, de apróbb a kúpos vége, és nekem ez tetszik.
A sapi része külön pont. A boltig is biztonságban van, ott sem tudja senki nem összetapizni vagy valami rosszabbat csinálni és utána is hasznos tud lenni. Bár nagyon hosszú a nyele, nem hiszem, hogy ő lesz az utazós ecsetem.


Az ősszel rendeltem egy kisebb doboznyi cuccot az Yves Rochertől. Ebben a dobozban volt két nagyon szép zöld szemceruza a Botanical Color Eye Pencil szériából a 10 Eucalyptus és a 11 Bambou színű. Mind a kettővel elégedett vagyok. A kiváló minőségéhez képest teljesen baráti az ára. A világosabb kimondottan extrém is tud lenni.


Ami még ebben a bizonyos dobozban volt az a Loose Pearls-Intense illuminating effect pigment. Csillámló, vibráló jéghideg por. A por, ami viszont szépen a helyén marad. Egyetlen hibája, hogy amit a kis kupakba kiöntöttünk, azt vagy az ember magára keni, vagy a kukába kerül, ha csak valahol külön nem tárolgatja. Highlighternek is kiváló, de csak óvatosan, nagyon óvatosan!


A sminkcuccok megkoronázása a két Cargo paletta egy áráért.

A bal oldali a Suited to a Tea Colour Palette a jobb oldali pedig a Let’s Meet is Paris Eye Palette. Mind a két paletta a ráhajlós alapcsomagolást kapta, ami az egyik kedvencem. Egész nagy tükör van mind a kettőben, illetve egy-egy kétvégű ecset is helyet kapott. Minden Cargo palettába más és más ecset kerül, ennek örülök, bár mivel kétvégűek, nem nagyon szoktam őket használni.
 

A Suited to a Tea Colour Palette összes színe krémes festék, nem por állagú. Így minden féle színben le van ez a téma is tudva. Na, ezek ha krémes ha por, mindenhogy nagyon jó kis színes. Amikor éppen nincs vad lila vagy zöld kedvem.
 
Let’s Meet is Paris Eye Palette elsőre egy bársonyba csomagolt paletta. Erre szokták mondani, hogy luxusérzetet kelt. Aztán az alsó sor nekem nagyon tuti és bejövős. Minden szín csillámos, bár eltérő mennyiségben. A színek nevei pedig nagyon Párizs, nagyon francia.
 

Köröm kérdésben is vettem pár dolgot.
Az Yves Rocheres dobozzal érkezett ez a lakk a Botanical Colour Nail Polish szériából. Tényleg szomorú, mert több mint egy hónapja itthon ül és várja, hogy kipróbáljam. A színe: 72 Eucalyptus.
Vettem egy csomag 4 oldalú reszelő-polírozó szettet a The Créme Shop márkától. 3 darab volt benne, ami király, mert az elsővel óvatlan voltam és most macskafog nyomokra emlékeztető kis lukak vannak rajta. Nem tudom mi történhetett. Lakkozás helyett mostanában ezzel szoktam szépre simítani a körmöm majd polírozni és olyan fényes lesz, mintha lakkozva lenne. Persze ahol éppen nincs lapokra válva.


A vágy megvan bennem arra, hogy legyen lakkos körmöm. Aztán egyik nap ez a cucc így rámvigyorgott a boltban. OPI Correct & Clean, ami arra jó, hogy ha kiment a körömlakk a színezendő részből, ezzel szépen és könnyen el lehet tüntetni. Nem próbáltam még. De nagyon ráizgultam, hogy milyen lehet, mit tudhat.

Van még két szerzemény, akik csak azért kerültek ide hátra, mert lemaradtak a képekről. Bocsi.
Az egyik a Bioré Deep Pore Charcoal Cleanser nevű terméke, amire szerintem magyarul csak annyit mondanak, hogy fekete szappan, de ha ez nem az, akkor írja meg valaki. Elég fekete, elég ijesztő, de elsőre jónak tűnik. Nincs benne semmilyen kis golyó vagy radírozó szemcse. Még jó, hogy a lemosók is literszámra figyelnek itthon. Most magamat vállon veregetem, aztán remélem, hogy értem saját magamban az iróniát.


Végezetül itt van a Make Up For Ever sminkfixálója a Mist & Fix. Az összetevőiről ne beszéljünk, nem szeretnék. Viszont ami meglepően jó benne az a porlasztója. Ez ugye csak a kicsi utazó kiszerelés, ami szinte ingyen osztogattak, de most az a gondolatom, hogy ezt használom el először, aztán a Smashboxosat átöntöm ebbe a flakonba. Jó az, jó az, de ennek a porlasztója jobb. Hatásukon nem vettem észre nagyobb különbséget, talán a Smashboxos kicsit fénylőbb bőrt eredményez.



És itt a vége.

Testre való dolgokkal nem foglalkoztam, egyáltalán nem is vettem, mivel még rengeteg van itthon és a The Body Shop-os dobozról sejtettem, hogy el fog látni ilyesmikkel.


Ezen kívül lesz még egy koreai doboz, egy Colourpop doboz és valamikor egy Sigma is kellene, hogy jöjjön, vagyis már régen ide kellett volna érjen.

Ez lett volna egyben az összes őszi szerzemény, kivéve a nagyobb plázásokat. Lassan tényleg mindenem meglesz, ha ez az állapot létezik egy nőnél.

Ha valakit valamelyik jobban is érdekel, akkor kommentbe írja meg, mert azt előreveszem, vagy kiemelem.

12 megjegyzés:

  1. A bőség zavara van nálam:'D
    Szívesen látnék sminkeket a YR cerkákkal. Valamint a banános termékekről is olvasnék, mert nagyon cukik. ^_^ Ha köröm pucolásra nem válik be a dolog, ajánlom a ferde végű tusecsetet, nagyon precízen körbe lehet pucolni. Amúgy lemezes körömre ajánlják még a japán manikűrt. Ez egy készlet gondolom ott is lehet kapni, van benne polírozó meg kétféle krémszerű. Nekem nincs, de csak jót Hallottam róla. Idén szeretnék majd egyet venni. Talán nyáron. Itthon 10000 huf egy ilyen készlet.
    És a szérumról is szívesen olvasnék...bár minden posztod olvasom, Úgyhogy bármi jöhet ezek közül ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a japán manikűrt nézegetem még, hátha megtetszik.
      YR, Banán, szérum, jegyzetelve :)

      Törlés
  2. Te jó ég, mennyi izgalmas dolog, de örülnék, ha nálunk is lehetne kapni ilyesmiket :D Mindenről szívesen olvasok, úgyhogy jöhet sorban, ahogy kitaláltad :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A többsége az iHerbről vagy Jolseről beszerezhető csak figyelni kell az akciókat. Jönnek :)

      Törlés
  3. Ami leginkább felbirizgált az, hogy olvashassam az egyedi stílusban megírt, elfogulatlan véleményedet a Konjac-szivacsról! :)

    A banánokról is várok részletes élménybeszámolót, és a macskás-tönkretevős poszt lehetősége is felcsigázott.

    Ha jobban belegondolok, valamennyi említett cucc izgalmas, úgyhogy írj, ÍRJ! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Konjak ügyben gondoltam rá, hogy veszek mégpárat, hogy össze tudjam hasonlítani őket, mert nagyon izgalmas terület. De 3 hónapig működik egy átlagban, párhuzamosna kettőt használni meg nincs értelme. Hm. De ez egy jó téma.

      Tudtam, tudtam hogy a szakadt kanapé lesz a legérdekesebb, annyira tudtam, hogy ki fogod szúrni ezt a fél mondatot. Lesz rólaírás és a banánokról is.

      Törlés
  4. Háhh a macska feje a képen! :DDDD "Hmm, mi ez? Banán? Hol a hús???". Amúgy nem semmi kis zsákmány gyűlt neked is össze! :) A cargo palettákkal olyan rég szemezek, olyan szép mind, hogy ideje lenne nekem is beszerezni egyet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez majdnem 3 hónap termése. De amire büszke vagyok magamban, hogy egy ecset kivételével minden akciós volt.
      A cica kis érdeklődő, le kell csekkolni az új játékokat.
      A Cargo nem Sephorás márka, el tudnám őket képzelni Magyarországon is, mivel nem túl drágák. A Beauty.Sale.Blog küldi őket Magyarországra. Én annál olcsóbban tudnám beszerezni, de a postával már drágább, nem éri meg, főleg ha eltörik.

      Törlés
  5. Ezek a banánok mekkora találmányok már!!! *_*

    VálaszTörlés
  6. A Let’s Meet in Paris Eye Palette nagyon szép! Fránya cargo, csak nem úszom meg...
    A Shiseido cuccokat tökre szeretem, volt már pár termékem tőlük és nem okoztak csalódást

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek a palettának az alsó sora második színe valami nagyon hihetetlen, a Croissant. Barnás alap és zöldes csillámok. Biztosan a 2016-os év színe nálam. Egyébként meg olyan uncsinak is tudnak néha tűnni, de nem azok. A Shiseidótól nem sok cuccom van, drágák, akciósan oké, de teljes áron azért inkább nem, pedig tökéletesen működnek.

      Törlés

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány