2015. július 30., csütörtök

Focimeccsen jártunk I. rész, a smink



Focimeccsen voltunk a hétvégén juhhuu. Amerikai focis focimeccsen. Először jöjjön a smink és a ruha, majd a következő bejegyzésben maga a focimeccs. Előre szólók, nem vagyok sportember, nem is igazán tudom a szabályokat, sőt igazából én ennek a sportnak a lényegét sem értem igazából. Mindent ki kell próbálni, azért élünk, hogy tapasztalatokat szerezzünk. Lássuk a sminket.

Az edmontoni csapat játszott a Winnipeg csapatával. A mi csapatunk neve Edmonton Eskimos, ami nekem dupla poén, mivel a játékosok közül kb. 3 fehér bőrűt láttam, az összes többi fekete. Szóval a csapat színei az arany vagy mustársárga és az erdőzöld. Se nekem sem a férjnek nincsenek a csapathoz köthető ruháink, mezeink, ilyen szurkolói kacatunk. Azért, hogy mégis elég fancyk legyünk próbálkoztunk valahogy. A férj felvett egy zöld pólót, és felvettem a zöld gatyámat (zöld felsőm nincs) és hozzá egy ezer éves New Yorkeres fekete alapon sárga és arany méhecske mintás pólót. Ezt kb. egy éve nem vettem fel mivel a szemei és a mellem nagyon szépen összejátszva két dinnyét adnak ki. Ma már ilyen ruhát nem vennék meg. Mindegy, ez most így vicces volt.
 Sminkben is ezt a sárga zöld dolgot szerettem volna megjeleníteni. Ilyen színeim alapvetően csak a Coastal Scents 252 színű gigapalettából vannak, de azért az UD Eletric palettájával szemezgetek, mert nem ugyan az a minőség. 

Szemsmink:
Ez jól kezdődött, mert az Etude House Proof 10 primert valahogy csomós lett a szememen, én ilyet még nem láttam, viszont azt igen, hogy ki fog fogyni. Szóval lemostam, és újratervezés a Bellápierre bázisával. A mélyítő vonalba és a fölé tettem egy kis bőrszínt, hogy utána könnyebben menjen a satírozás. Erre jött a sárga szín. Mivel ez a szín sokkal világosabb a zöldnél így majdnem a külső szemzugig felvittem, hogy majd a zöld ne nyomja el. Jött a zöld kívülről, majd az összesatírozás. Azért a sárgából még tettem fel egy picit, hogy élénk legyen. 
 Az alsó szempillatőnél gondolkodtam, hogy ott is legyen-e színátmenet, de végül úgy döntöttem, hogy ne. Maradt végig sárga, és a fekete szempillákkal nekem az olyan ki méhecskés volt, mint a pólóm. Ez valószínűleg senki másnak nem tűnt fel, eszébe nem jutna, de nekem olyan kis extra cuki. A sárga szemceruza a Sephora Contour eye pencil 12 HR vízálló szemceruzája a 10-es Banana split színben. Zseniális ceruza, nyilván nem használom mindennap, de így is nagyon szeretem.

A szemöldökömet persze megerősítettem. Az alapozás a megszokott Holoka Holika BB krém és egy másik alapozó (vagy a MAC volt vagy az Estée Lauder) keveréke. Jól felkentem a két réteg napkrémet, mert nyitott a stadion, és jajj le fogok égni, erre szakadt az eső, de szerencsére mi fedett részen ültünk.
Egyébként ilyen színű aminkben bármikor, bárhova kimegyek az utcára, itt ezért nem fognak megnézni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány