2015. július 31., péntek

Tag, 31 kérdés, amit én is megválaszoltam



Van egy újabb Tag, ami internet népe között kering. Vannak bennne jobb és kevésbé érdekes kérdések, de megcsináltam, hogy legyen ilyen is. Azt most hogy kítől van nem írom le, mert legalább 15 helyen láttam, felesleges lenne ide bemásolgatni a listát.

2015. július 30., csütörtök

Focimeccsen jártunk II. rész, a meccs



A stadion 62 531 embert képes befogadni 12 kapun keresztül, így igazából nem is volt sor se ki se befelé. Mi a 39 sorban ültünk az alsó szinten. Mázlink volt, mert ide már nem esik be az eső, a 3 sorral előrébb ülők már áztak.

Focimeccsen jártunk I. rész, a smink



Focimeccsen voltunk a hétvégén juhhuu. Amerikai focis focimeccsen. Először jöjjön a smink és a ruha, majd a következő bejegyzésben maga a focimeccs. Előre szólók, nem vagyok sportember, nem is igazán tudom a szabályokat, sőt igazából én ennek a sportnak a lényegét sem értem igazából. Mindent ki kell próbálni, azért élünk, hogy tapasztalatokat szerezzünk. Lássuk a sminket.

2015. július 29., szerda

Cél dokumentáció, ezeket szeretném elérni mostanában



Vannak kisebb és nagyobb, rövidebb és hosszabb távú céljaim az életemben. A hosszabb távú és a nagy célok egyértelműen kisebb sikerekkel kezdődnek, és ezekből épülnek fel. Arra gondoltam, ha ezeket a célokat leírom, és nem csak így fejben kerülgetem őket, akkor talán jobban fognak csápolni, hogy itt vagyunk, léci figyelj már ránk.

2015. július 28., kedd

Kell a Púder, és tényleg kell



A Kell a Púder stúdiót egy szép pénteki napon látogattam meg, mikor máskor, pénteken van Púder Péntek. Megmondom őszintén nem volt jó kedvem, mert előtte a gyógyszertárban nagyon felidegesítettek, 40 fok volt, leégett a vállam, és sietnem is kellett volna. Szerencsére Gabinak az ajtaja egy mágikus pajzzsal van felszerelve, ami a rossz gondolatokat, problémákat nem engedi be. Csak te vagy ott, Ő, és a kincsei.

2015. július 27., hétfő

Taste of Edmonton, kajafesztivál volt a főtéren



Kajafesztivál juhhuu, kis belem örömtáncot járt. Imádok enni, most mondhatnám, hogy látszik is, de a lustaság látszik, nem a kaja. Imádom a kínai kaját, a zöldségeket, sajtokat, húst, igazából mindent, ami jól meg van főszerezve, ízes, szaftos. Erre a kajaszeretetre jön az, hogy az egészet tőlünk 300 méterre sikerült megrendezni a Churchill Square-en.
Az ablakból, nagyon laza; imádok itt lakni

2015. július 26., vasárnap

Mi marad a végére összefoglalás



Konkluzió, avagy volt-e valami haszna az egésznek?
A találékonyságomnak biztosan segített. Komolyra fordítva a szót, szelektálni kell. Amit hónapok óta ki sem nyitottam, azt ki kell dobni. Sajnos nincs kinek odaadni, így szinte biztosan a kukában köt ki. Erről lesz lista, és akkor összetehetem életem első elfogytak posztját is. Nézzük sorra, hogy mi az, amiből van, mi az amiből van, de minek és mi az ami totál katasztrófa.

Mi marad a végére projekt



Miről is van most szó?
Az internet tele van kihívásokkal, mindenféle tesztekkel, gondoltam én is csinálok egyet. Lehet, hogy már más is kitalálta, sőt, nem gondolom, hogy én találtam fel a spanyol viaszt, de egy kicsit a sajátomnak érzem az ötletet. A küldetés az, hogy dokumentálom a sminkemet, ameddig csak megtudom úgy oldani, hogy ne (vagy ne nagyon) legyenek benne ismétlődő termékek vagy eszközök. Egyszerűbben: ami egyszer volt, megy a dobozba és nincs többet, amíg ezt fel nem adom.

2015. július 25., szombat

Egy egyszerű kis kék valami



Ezen a napon ismét a kékre szavaztam, szeretem ezt a színt. Kis egyszerű sminket csináltam, arcra is csak a minimál dolgok kerültek.

2015. július 24., péntek

Kék színátmenetes szemceruzás szemsmink



Nem akartam sok időt szánni a sminkelésre, satírozgatásra így ezt a ceruzából színátmenetes dolgot választottam. A zöld jól nézett ki, gondoltam kékkel is jó lesz. A dolog 5 percet vett igénybe. 



2015. július 23., csütörtök

Slide the City - csússz egy jót a város központjában



Hétvégén volt itt egy kis móka a városban. Ez azzal kezdődik, hogy az egyik erősen forgalmas utat lezárják, mert ez éppen jól lejt a mókához. Nyár van, meg kell élni, nem a közlekedés a fontos. Van egy nagyon hosszú gumis, felfújt valamis csúszdaszerűség, ami még csak nem is igazi csúszda, mert alul csak egy szivacs van (ez nem látszik) azon egy ponyvaszerű anyag, elválasztó felfújt részek, és néhol egy spiccelő boltív. Folyik benne a víz, lejtőre van téve, lehet rajta úszógumikkal csúszni. Egyszerű és nagyszerű az ötlet, remélem továbbadom valakinek, és csinál egy ilyen a Gellért hegyre, vagy a Vízmű dombra (Kecskemét). Ez nem egy ilyen egyedi, csak itt található dolog, egész Észak-Amerikában van. Mindenhol vannak vele egy-egy hétvégét, aztán becsomagolják, és viszik a következő városba.

Visszafogott rózsaszín kis barnával


Erre a napra valami olyasmit gondoltam, mint a no makeup makeup, de hát ez nekem nem nagyon megy. Maradtam a pezsgőszerű szín plusz satírozott barna szemceruza alapelképzelésnél.

2015. július 22., szerda

Piacon voltunk, de magmaradt a fél pénzünk



Van itt Edmonton mellett egy St. Albert nevű kisváros 61 ezer lakossal. Na jó, közepes város. Itt szokott nyaranta lenni Nyugat-Kanada legnagyobb termelői piaca (Farmers Market). Megnéztük, hogy mit adnak, mennyiért. Bevásároltunk, de azért csak óvatosan. A piac honlapja itt érhető el.
Nagyon sok kép következik!

2015. július 21., kedd

Hogyan lesz a szalonnából töpörtyű és zsír?



Sokat írni nem fogok ebben a bejegyzésben, a képek magukért beszélnek.  Igazából mindenki ismeri a folyamatot hogyan készül a töpörtyű. A csoda az volt, hogy a lengyel boltban végre volt szalonna, és hoztam is jó pár adaggal. Többi a fagyóban várja a sorsát. Jó étvágyat nekünk!

Lancôme Color Design Mono Szeméjpúder



Szerintem mondhatom azt, hogy évekig nézegettem ezt a bizonyos kék színt, mire megvettem. Annyira gyönyörű, de egyben annyira erős is. 23 kanadai dollár.  (23*220-230)

Lengyel bolt, egy csipet a hazai ízekből



Röviden tettem rá utalást a boltokról szóló bejegyzésben, de most legyen szó, vagyis inkább kép róla részletesebben is.
Szerencsére nincs különösebben messze (így nyáron), oda vissza az út kb. egy jó óra alatt megjárható. Télen azért kétszer is meggondolom, mert sokat kell gyalogolni a téli mértékeim szerint.

2015. július 20., hétfő

Zöld szemsmink a Kell a Púderrel


Egy zöld szemsmink következik, aminek központi alkotója a Kell a Púder Peppermint nevű zöld szemhéjpúder, ezzel és pár másik aprósággal készítettem el ezt a sminket.

2015. július 19., vasárnap

Kék-szürke smink a kék-szürke mindenséghez

Mivel minden a kék és a szürke körül mozgott ruhában ezen a borúsnak induló, bár naposra végződő napon, így ez köszönt vissza a szemeimen is. Hogy ne legyek túl „kétszínű”, belecsempésztem egy kis lilát a szemsminkbe és a nyakláncom, fülbevalóm lett még lila.

2015. július 18., szombat

Lila szem a Kell a Púderrel



Itt a Kell a Púder szemsmink volt a lényeg számomra, ezzel foglalkoztam így jobban.

2015. július 17., péntek

Mit hozz magaddal, ha Észak-Amerikába jössz?



Volt két írásom arról, hogy mi került a bőröndünkbe, amikor Magyarországra mentünk, most csinálok egy fordított verziót. A korábbi cikkek itt és a második rész itt elérhető.
  

2015. július 16., csütörtök

Yamuna szemhéjfesték teszt


3 csodás szín boldog tulajdonosa vagyok. Kék (soho-014), lila (amethyst-016) és a zöld (aventurin-006). Szerintem ez a három szín között minőségben, állagban, működésben nincs semmilyen különbség. Alap nélkül meg sem próbáltam őket használni, poroknál mindenképpen kell az alap. A sötétkék csillogóssága a satírozáskor kicsit kopik, de ha a smink elkészülte végén teszek fel még egy pöppet, akkor szép lesz. Satírozni őket nagyon jól lehet, igazából ahhoz, hogy élek maradjanak, valamit nagyon rosszul kell csinálni.

Yamuna, a doboz, és ami benne volt

Még májusban rendeltem a Yamunától egy nagy doboznyi kincset. Mivel 10 ezer forint felett van az ingyenes kiszállítás, hát ezt az összeget meg kellett haladni. Ez egy nagyon jó érv a férjnél, miért kell még az is, meg amaz is.
A rendelés 3 szemfesték, 1 alapozó, 1 tonik, 1 peeling gél, és 7 darab szappan.  Aztán még a Rossmannban vettem még kettőt, de 10-et kellett volna.
A rendelést még itthonról intéztük, a férj kifizette Paypallal. Egyből jött az e-mail a visszaigazolásról, másnap, hogy a dobozom mára futárnál is van. 2 nappal később hívták anyukámat, hogy lesz-e otthon valaki, aki átveszi. (az ő számát adtam meg) Fater átvette a dobozt, amiből áradt ki a szappanszag, a futár srác elképzelni nem tudta mi van benne.
Arról is jött e-mail, hogy melyik nap viszik ki a cuccot és arról is, hogy odaért, átvették. 

2015. július 15., szerda

Rózsaszín huncutság



Vivien kérésére következzen ma egy rózsaszín szemfestéssel koronázott smink. A rózsaszín alapvetően nem egy hozzám közel álló szín. Igazából húszon sok éves koromig a feketén kívül nem is volt szín az életemben. Szerencsre megjött az eszem, és színesedek, ha a kék és a lila szín használta a színesedést jelenti. Nem vittem túlzásba, mert emberek közé azért mentem.

2015. július 14., kedd

Amit a böngészőm mesélne rólam

ABC az interneten, a sajátomon. Ezek a leglátogatottabb oldalak nálam.

2015. július 13., hétfő

Zöld színátmenetes szemceruza hangsúlyos smink



Vasárnap csak boltba szerettünk volna menni, így nem akartam nagy sminket varázsolni magamra, csak valami gyorsat, de azért mutatósat. Valamiért a zöldre esett a választásom. A Negiluy nevű blogon nemrégen láttam egy 3 színű ceruza vonalat, megjött az ihlet valami hasonlóhoz.
Mivel zöld ruhám nincs, ezt a pólót, mint a zöldhöz legközelebb állót választottam. Mivel kicsit talán túl egyszerű, vagy túl sportos, egy törékenynek tűnő, finom nyaklánccal lágyítottam az összhatáson. Nyaklánc és füli innen van.

2015. július 12., vasárnap

Naplemente



Az elképzelés az volt, hogy majd a ceruza alapra teszek egy hideg bordós árnyalatot, szemzugba meg majd valami sárgát. A végeredmény nem ez lett, de nekem nagyon tetszik. Alapvetően a narancssárga nem az én színem, nem is szoktam használni, de hát miért ne. Mivel nem sejtettem, hogy jó lesz-e, mennyire hullik majd a szemhéjfesték, ezért a szememmel kezdtem rendhagyóan.
Ugye milyen jó lenne, ha 4 lenne belőlem?

2015. július 11., szombat

Nyílt nap a tűzoltóságon



Mivel a hambi zsemle megsütése kicsit elhúzódott szedtük a lábainkat, hogy odaérjünk időben a nyílt napra. A tűzoltóság (és a rendőrség) kb. 10 percre van tőlünk. A város Facebook oldalán láttuk, hogy nyílt nap van, be lehet mászni a tűzoltó autóba, mind a ketten kisgyerekekké váltunk. Nagyon kedvesen fogadtak a tűzoltók, mondták, hogy kérdezzünk ezerrel. Mi elsőre másztunk be egyből az autóba, kérdezni ráér. Megnéztük a vezető és egyben utasfülkét. Ezután körbejártuk az autókat. Kettő féle van. A nagy, ami nem olt tüzet igazából, abban a mindenféle felszerelések vannak. A kinézetre kisebb az első számú oltó autó. Ez maximum 11 ezer liter vizet tud percenként pumpálni, ha minden csap tele van, de alapból csak 2000 liter víz van az autóban, ami kb. 4 percre elegendő. Egyből rácuppannak a tűzcsapra, ami itt kék. Hőkameráztunk, van kép a férjről, mutatták, hogyan lesznek a főzési tüzek, kaptunk egy csomó szóróanyagot, és jelentkeztünk megnyerni a túlélési csomagot. Kifelé úton jött az egyik tűzoltólány, hogy csinál rólunk közös képet, amit persze nem mutatok meg. Ha már ott voltunk a közelben, fényképezkedtem rendőrautókkal, és a szépséges rendőrséget is megörökítettem. Emlékeztek az FBI épületére, mondjuk a Dr. Csontból, ugyanaz a stílus, én amerikai szoci stílusnak hívom. Következzenek a képek. 


Hambi, tőlem, és innen-onnan



Néha rosszalkodunk, és bár már most is dagik vagyunk, toljuk befelé a hambit. Magunknak csinálom a zsemlét és a husit is. A husival nincs semmi gáz, könnyű megcsinálni, ha éppen nem füstben úszna a város lemennénk a napozóteraszra és ott sütnénk meg, ha már van gép. A hambi valahogy nem lesz az igazi még mindig, szégyenletes dolog. Más a liszt, más az élesztő, a kenyeres cikkben volt róluk kép meg minden. Teszek hozzá pluszban glutént, meg most egy joghurtos receptet próbáltam a Nosaltyről. Na nincs picsogás, jó lett, csak magyarázok össze vissza. Kell még zöldség, jó sok, szalonna, sajt, és folyékonyból, aki, amit szeret. Én a ketchup, mustár, joghurtos öntet kombót szeretem a legjobban. A joghurtba teszek fokhagymaport, kaprot, petrezselymet és sót, kb. ez lehet a gyrosban is.
Így (is) árulják a húst

Zöld és lila smink



Ez az a pillanat, amikor a zöld és a lila találkozásából valami csodás dolog születik. A Yamuna szemhéjfestéke pontosan az a zöld, amit szeretek és ugyanúgy pontosan az a lila, amit szeretek. Ami a legjobb, ha ezek ketten egymásra találnak. Egyébként ez a zöld gatyám az egyetlen zöld ruhám, semmi más nincs.

2015. július 10., péntek

Latitude 53, egy galéria modern művészeknek



Ez egy galéria, ahová a www.meetup.com –on keresztül jutottam el. A honlaja itt található. Én azt gondoltam, itt majd lesznek új barátaim, így a 37 fokos elájulós meleg ellenére elvonszoltam magam. Hát nem úgy nézett ki a dolog, ahogy én azt elképzeltem. A képzelt kép az volt, hogy mint a könyvtári bevándorló klubban, majd itt lesz valaki, egy moderátor, vagy szervező, aki irányítja a dolgokat. Ehhez képest nem volt, viszont a többi emberke kettesével, hármasával érkezett. Most én nem fogok odamenni egy 3 fős társasághoz, hogy „Helló, ti is új barátokat kerestek?. Így is néztek már hülyének elégszer :). Szóval így csak megnézegettem a kiállított dolgokat, ücsörögtem kicsit, nézegettem a jó csajok menő ruháit, aztán hazakullogtam. Majd valahol máshol nagyobb sikerrel járok. Azért a képeket megmutatom, kár hogy az edzőcipőbe tett bambusz rudat nem fényképeztem le, mint kiállított művészi művet. Nem vagyok elég modern.
Bejárat, a buli megy nagyban, csak nem velem sajna

Kanadába jöttünk, elvettük a macskáikat :)


Eljött az idő, hogy megírjam a cicáink hozzánk kerülésének történetét. (éppen kergetőznek a cukik)
Amikor mi kiköltöztünk Kanadába, egy nagyon szépséges hercegnő cicánk volt, a Pihe cica. Szegény pára macska-leukozisos volt, valószínűleg már úgy született. Ő egy árva cica volt, egy lány megtalálta, mi pedig befogadtuk. Volt velünk Kecskeméten, a Balatonnál, Lengyelországban, és végül átrepülte az óceánt. Volt útleve, Amsterdamban a határőr jól megcsodálta, utána kaptunk bele kanadai pecsétet is. 

Lila szemsmink Lancome-mal


A szemfestést ma a lila és kék közötti sötét körömlakkszínem és a lilás pólószínem határozta meg. Dög meleg van (37 fokot mutatott árnyákban a hőmérő estefelé), kedv az elinduláshoz nem sok, de szépnek kell lenni, hátha lesznek új barátaim. Egy galériában voltam, majd mutatok róla képeket.
Szépen lassan, de biztosan kezd lenni némi kis színem, az arcomon is. A lábfejem már szandálmintájú. Ma is az Uriage Bariésun 50 faktoros arckréme vigyázott rám. Kellett is, mert a 37 fokot jelző tábla nem magától mutatta azt, amit.

2015. július 9., csütörtök

Szemre való ecsetek a Zoeva Makeup Artist Zoe Bagből


Az arca való ecsetekről itt olvashattok, ez a folytatása az előző cikknek.
A szemre való ecsetekről összességében jókat tudok csak mondani. Eltérő mennyiségben, de mindegyiket használom. Vannak darabok, amiket egy-egy sűrűn használt színhez kötöttem, van amit mindig pontosan ugyanarra használok, de más-más színekkel.

Zoeva 25 darabos ecsetkészlet, Makeup Artist Zoe Bag


Valamikor tavaly nyáron rendeltem meg a készletet, nemsokára szülinapja lesz.
Innen lehet pontosan ezt a készletet megrendelni.
Kezdem egy általános leírással, a rendeléssel, hasznos dolgokkal. A Zoeva egy német márka, azaz az Unión belül helyezkedik el, bármennyit is rendelünk, biztosan nem kell vámot fizetni. A fizetést Pay Pallal lehet intézni, kettő perc az egész. A postaköltség 3 euró volt azt hiszem, de ez már a követési lehetőséggel felszerelt postázás. A doboz kevesebb, mint egy hét alatt megérkezett. Bubi fóliában, biztonságosan volt becsomagolva, semmilyen sérülés nem történt az út alatt. Kaptam ajcsiba egy szemhéjalapozót, aminek persze, hogy örültem.

2015. július 8., szerda

Boltok, üzletek, bevásárlás II. rész


Folytassuk a boltokról szóló összefoglalót. Első rész itt érhető el.
Most kisebb, speciálisabb boltok következnek. Na jó, speciálisabb, itt nem nagyon van kis méretű bolt. Ja és van videóm a fókashow egy mókás pillanatáról.

Boltok, üzletek, bevásárlás I. rész


Ez egy nagyon-nagyon hosszú cikk lesz, ketté is bontottam. Kezdjük a nagyokkal. Általánosságban elmondható, hogy mindenre angolul és franciául van ráírva, hogy mi az, mi van benne. A dolgok nagyok, pl.: 4 literes a tej, ez talán olyan, amit filmekben mindenki látott.
Ami nagyon más, az az, hogy az ára ÁFA nélkül vannak kiírva. Tehát a hot dog az Ikeában, ami üccsivel együtt 1 dollárnak van kiírva, az igazából 1,05. Az oka talán az, hogy nem minden tartományban ugyanannyi az ÁFA, de ezt csak én gondolom így, nem tény. Nálunk Albertában 5%, Ontarióban (ebben a tartományban található Toronto) ha jól emlékszem 13%.

2015. július 7., kedd

A fogászatról, fogorvosokról, és úgy egyben a fogakról írok ma, ahogy én látom.



Az oka, hogy ezt most így eszembe jutott, az azért van, mert ma fogászaton jártam. De nézzük ezt a témát az elejéről. (Hosszú lesz és sajna van benne egy jó adag rossz szájíz is sajnos.)

2015. július 6., hétfő

Na és mi az az Edmonton International Street Performer's Festival?


Ez egy olyan buli, ami idén július 3-dikától 12-dikéig tart. Teljesen ingyenes vagy önkéntesen amennyit szán rá az ember, annyit ad a művészeknek közvetlenül. Kimennek a térre az előadók, és előadnak. Vannak bohócok, bajor ruhában vicceskedők, zsonglőrök, kínai jojóval trükközök, és vannak olyan, aki kerti székekből épít várat, és utána óriás csúzlival lő ki dolgokat, nagy kardokkal hadonászik, és vannak a fejen pörgő modern táncosok. Tegnap két nagyon jó műsort láttunk, és ilyenkor mi is teszünk pénzt a kalapba, de ami nem nagy szám oda nem. Fényképet nem csináltam, a tömegben nehéz is lenne, meg a viccet is nehéz lefényképezni. Ha, majd lesz még érdekesség, azért csinálok képeket.

2015. július 5., vasárnap

The Body Shop Drops of Youth éjszakai bőrfeszesítő maszk


Ez egy általam korábban, márciusban tesztelt termék. Az anyagot az üzletben ingyen kaptam.
Két hétre volt elég a minta, a 4. naptól csak szem alá a karikás területre tettem.  Egy idő után nem tett akkora csodát, mint az elején.  Az elején egyébként hatalmas különbség volt a reggeli arcom és az esti között. Reggel semmi pufiság, semmi nyoma annak, hogy a minta megszerzése körül nagyon rossz időszakom volt és nagyon sokat sírtam, de reggel úgy keltem, mint egy hercegnő, pedig nem is aludtam.

2015. július 4., szombat

Kék másképpen


Ismét a kék mellett tettem le a voksomat, de most egy kicsit élénkebb irányban.


Alapozó ecsetek, körkép


Ma az alapozó ecsetekről írok. Ez az öt a legkedvesebb számomra. Kezdetekben egy tégelyes alapozóhoz az Yves Rocher macskanyelvét használtam, ami a kategóriájához képest nem csíkozott nagyon, de azért ég és föld egy tömött ecsethez képest. Aztán jöttek sorba, és szerintem sosincs megállás. Nézzük a kedvenceket!
Sigma F80, RT Buffing brush, Zoeva 103, RT Expert face brush, Zoeva 104

2015. július 3., péntek

Canada day, az ünnep


Ez egy nagyon mókás nemzeti ünnep. A mókássága abból jön, hogy a lakosság túlnyomó része piros-fehérbe öltözik, ehhez pluszban kisebb-nagyobb-még nagyobb kanadai zászlók lógnak róluk, vagy a hajukba van tűzve, nem ritkán ki is vannak festve juharlevelesre. Mindenki boldog, mindenki vidám. Olyan május 1. és augusztus 20. kombó. Ja csak itt a nemzeti színeknek és jelképeknek nincs semmiféle politikai jelentése, nincsenek ünnepi beszédnek álcázott pártrendezvények.


Archívum

Címkék

7 dolog A England A nyuszi fontosabb A világ dolgai Ajakápolás Alapanyagok Alapozó Alba botanica Állat Amazon Anastasia Beverly Hills Andalou naturals Anya Arany Arcápolás Arcpermet Arctisztítás Aromaleigh Avalon Organics Avéne Banila Co. Barbara Hofmann bareMinerls Barna Baviphat BB krém bDellium Tools BeautyBlender BECCA Bellápierre benefit Bevásárlás Biobolt Bioré Biosilk Bite BlackMoon Blog Bobbi Brown Bolt Bordó Boscia Bőszecset Bronzosító Budapest Burt's Bees By Nature Cargo China Glaze Ciaté Cica Cipő Clarisonic Clinique Colors by llarowe Coloured Raine ColourPop Cozzette Cruelty free Cupcake Polish Csacsogós Csütörtök Díj Divat DIY Dose os Colors EBay Ecset Ecsetmosás Edmonton Ékszer Elektromos Elérhetőségek Elfogytak Elizabeth Arden Én Érdekes Essie Estée Lauder Etude House Fátyolmaszk Fényvédő Fésű Fogápolás Fogkrém Folyékony rúzs Fonás Forever Flawles Fresh Frizura Fun Fun Lacquer Gabriel Glitter Goodal Gosh Gyerek Haj Hajfesték Hajfestés Hajlakk Hakuhodo Hámlasztó Havi_kedvencek Highlighter Hogyan lettem én dolgozó ember? Holika Holika ILNP Inglot Innisfree IPSY It's skin Jeffre Star Joico Jolse Kaja Kanada Karácsony Kat Von D Kedvenc Kék Kell a Púder! Kellék Kenyér Kérdezz-felelek Készülj velem! Kezekre Kézkrém Kiegészítő Kísérlet Kismama Kollekció Kontúr Koreai Korrektor Költözés Köröm körömlakk Közlekedés Krém Kryolan Kuka Kedd L'occitane La Ritzy Lancome Laura Mercier Lemosó Lila Lime Crime Lit Cosm. London LookFantastic Lottó Lunatick Cosmetic Labs MAC Magánvélemény Magyarország Make Up For Ever Makeup Geek Maszk Meglepi doboz MELT Mindenapi társaim Mindenes Minimalista Missha Mitől lettem ma szebb? Morphe Muttart Conservatory Műszempilla Narancs NARS Natúr NCLA Nem jött be Neon Nexxus Notoriously Morbid Nyaralás Nyereményjáték NYX OCC OFRA Online rendelés OPI Óra Outfit Overtone Öltözködés Összehasonlítás Paletta Parlament Physicians Formula piCture pOlish Piercing Piros Pirosító Pixi Polished by KPT Powder Perfect Pretty Serious Cosmetics Primer Projekt Púder Radír Real Techniques REN Repülő Revlon Rica Rimmel ROC Rólam Rózsaszín Ruha Rúzs Sally Hansen Sampon Sárga Secret Key Sephora Shiseido Shu Uemura Sigma Skinfood Smashbox Smink Sminklemosó Sonia Kashuk Southgate Mall SPF Stila Sugarpill Sukin Suva Beauty Szájceruza Szájfény Szájravalók Szappan Szárazsampon Szemceruza Személyes Szemfesték Szemhéjalap Szemkörnyékápoló Szemöldök Szemöldökceruza Szempilla Szempillaspirál Szivacs Szürke TAG Tárolás Tarte Táska Tél Testápolás Testradír Testre Teszt The Body Shop the SEAM theBalm TinkeldT Tonik TonyMoly Too Faced Unboxing Urban Decay Uriage Utazás Utcakép Ünnep Városnézés Vásárlós Vasárnap Vattakorong Vegán Vendégposzt Vichy Video Vitamin Webshop WEM Yamuna Youtube YPSY Yves Rocher Z paletta Zenzero Zero Waste Ziaja Zoeva Zöld Zsákmány